„ – Nem hallom a saját hangomat se! – szorította a férfi a fejére a kezét. A szomszéd erkélyen hat fejkendős gyerek játszadozott és kiabált, a sarokról pedig idehallatszott a müezzin imára szólító, hangszóróval felerősített bömbölése. – Mit is mondtál? – fordult a feleségéhez, aki ijedten forgatott a kezében egy burkát, vajon hogyan kell fölvenni.
– Két férfi megvert a Szulejmán körtéren a kebabosnál, mert a bokám kilátszott a nadrágból.
– Engem tegnap leköptek a villamoson, mert magyarul beszéltem – legyintett beletörődően a nagyfiú.
– Igazuk volt, igazán megtanulhatnád a többség nyelvét – okította a fiatalabbik gyerek, aki a családból egyedül már föl is vette a mohamedán vallást.
Hirdetés
– Én már nem is próbálkoztam a hentesnél a magyarral – szólt fásultan a nagypapa. – Csak mutogattam. De amikor megértette az eladó, hogy sertéskarajt kérek, fölkapta a nagy hússzeletelő halefot, és mutatta, hogy el fogja vágni a torkomat.
A mama udvariasan szörnyülködött egy keveset, a többiek azonban már az öt perc kisebbségi magyar adást nézték a tévében. – Nem hiszitek el – folytatta a nagypapa, aki szeretett anekdotázni a régi szép időkről –, de amikor én gyerek voltam, az egész francia futballválogatottban egyetlen színes bőrű játékos volt, úgy hívták Marius Trésor. A németeknél, olaszoknál, hollandoknál egy se volt.
– Na ne má’! – csóválta a fejét a nagyobbik fiú.
– De bizony! Sőt! Az utcánkban sem laktak arabok vagy négerek, de az osztálytársaim között se volt egy se.
– Ezt már nem hiszem el. Egy se?
– Mi ebben a furcsa? – vont vállat az öreg. – A világ változik. Amikor a nagyapám született, Kolozsváron nem lehetett román szót hallani. Marosvásárhelyen azt sem tudták mi fán terem a román.
– Mi az a Marosvásárhely? – kérdezték a fiúk.
– Hát Targu Mures.
– Targu Muresnek van magyar neve? – hüledeztek. – Nahát! És nem volt egyetlen néger osztálytársad sem? Nagy hantás vagy te, nagypapa!”
Ungváry Zsolt írása.
